Nyugis meccsen bejött a papírforma és simán nyertünk. A tartalék kapusunkra nem lehet panasz, és a sérülés miatt felhívott Tabanov is góllal hálálta meg a bizalmat. A három sztáron kívül még Neal volt (ismét) kiemelkedő, rengeteget lő és ütközik.
Nem sikerült megcsípni a Cápákat, pedig partiban voltunk. Már a 2. percben vezettünk, de aztán a második harmadban elaludtunk, és kaptunk kettőt, aztán az utolsó harmadban még egyet. A statisztikák alapján amúgy kb hasonlóan teljesítettünk, csak mivel gólra játsszák megszívtuk. Ma este sem lesz könnyebb, de van esélyünk.
Az első sor brillírozott, Tabanov jól érzi magát Karlsson és Neal mellett. A többieknek annyi dolguk volt, hogy ne qrják el. A Kings-nek ma este nem sok esélye volt, így sikerült egy pontra csökkenteni velük szemben a hátrányunkat.
Idén sem nagy fegyvertény legyőzni a Starst, de legalább tud pihenni Bob és több játéklehetőséget kap a 3-4. sor. Élnek is vele, Latendresse megszerezte első gólját, Poulin brillírozott, Simmonds is remekelt.
Újabb könnyű meccs ezúttal hazai pályán, de minden pontnak örülünk. A harmadik, általában ütköző sorunk sokkal több játékidőt és más taktikát kapott, össze is hoztak két gólt.
Váratlan vereségbe futottunk bele hazai pályán. Ma este mindenki szar volt kis csapatunkból. A csatársor csoffadt 17 lövést bírt összehozni, a védők ellenben 29 lövést engedtek eljutni a kapunkig. Bobrovsky meg beengedett ötöt. Ez kritikán aluli teljesítmény, amit a Canucks ki is használt. Szívás.
Comments
Nyugis meccsen bejött a papírforma és simán nyertünk. A tartalék kapusunkra nem lehet panasz, és a sérülés miatt felhívott Tabanov is góllal hálálta meg a bizalmat. A három sztáron kívül még Neal volt (ismét) kiemelkedő, rengeteget lő és ütközik.
Nem sikerült megcsípni a Cápákat, pedig partiban voltunk. Már a 2. percben vezettünk, de aztán a második harmadban elaludtunk, és kaptunk kettőt, aztán az utolsó harmadban még egyet.
A statisztikák alapján amúgy kb hasonlóan teljesítettünk, csak mivel gólra játsszák megszívtuk.
Ma este sem lesz könnyebb, de van esélyünk.
Az első sor brillírozott, Tabanov jól érzi magát Karlsson és Neal mellett. A többieknek annyi dolguk volt, hogy ne qrják el.
A Kings-nek ma este nem sok esélye volt, így sikerült egy pontra csökkenteni velük szemben a hátrányunkat.